Ma pontosan egy hete,hogy megérkeztem ehhez a családhoz,ebbe a házba.
Tegnap volt az első szabad napom:) Három eddig számomra ismeretlen lánnyal mentem ki várost nézni és Zolival,akit viszont kamaszkorom óta ismerek.
Remekül éreztem magam.
 Itt egy ilyen "must have" kép Londonból.Szerintem minden au pairnek van egy ilyen képe,amin ezen a helyen pózol:)

Jóízűen tudtam enni és nevetni velük,pedig az evéssel elég komoly gondjaim vannak itt.Nem bírok benyúlni ennek az idegen családnak a hűtőjébe.Vagy ha be is nyúlok nehezemre esik bármit is kivenni onnan.Kicsit úgy érzem,mintha tilosban járnék.Mintha nem lenne létjogosultságom ebben a házban.
Furcsa ez,hiszen már az anyuka is sokszor elmondta,hogy egyek amit akarok,az én feladatom,hogy ételt készítsek magamnak,illetve,hogy gondoskodjak az étkezésemről,ő nem akar ezzel foglalkozni.Sőt,egyik nap még a kóser boltba is elvitt,hogy válasszak magamnak pár dolgot.Akkor egy kicsit megnyugodtam,de ez a nyugalom nem tartott sokaig:)
Mert az ott vásárolt dolgok nagy részéhez én itthon kenyeret ennék,de náluk nincs kenyér(merthogy a zsidók nem esznek kenyeret),csak valami vékony toast.És nekik egy csomag toast egy hétre elég.Két szelettel esznek meg belőle reggelire és aztán nem is nyúlnak hozzá.Szégyellek annyit venni belőle amennyivel jóllaknék.
Tegnap elmeséltem ezt a lányoknak,ők bólogattak,körülbelül mind átmentek ezen a szakaszán az összeszokásnak.És rám is szóltak: egyek amennyi csak jólesik,mert végülis,ezért olyan kicsi a fizetésünk,nekünk au paireknek,mert a család vállalja az étkeztetést is.:)
Egészen felbátorodtam:) Persze jóllakottan künnyű bátornak lenni:) Plusz Zoli is hozott nekem szendvicset és csokitorta szeletet.Olyan jólesően tele volt a hasam:) Aztán hazamentem és mára virradóan a bátorságom eltünt,felszívódott:) Ha valaki találkozik vele,kérem szoljon neki,hogy visszavárom:)

Ma ebédre kibontottam és megsütöttem az egyik kóser boltban vett ételt.Egész jó volt,de nagyon kicsi adag.Nem laktam jól tőle.De utána már megint nem volt arcom lemenni a konyhába és újból ebédelni:)

Visszatérve a szombati naphoz,az volt benne a legérdekesebb,a jóllakottságon túl,hogy csak az,hogy egy nyelvet beszéltünk a lányokkal,ebben az idegen országban,hogy összehozott minket.Pedig amúgy otthon lehet,hogy szoba sem álltunk volna soha egymással,lehet nem is vesszük észre a másikat.Itt meg egyből értjük egymás vicceit és mintha valami titkos szövetségesei lennénk egymásnak itt, ahol az au pair egy olyan családtag,aki azért mégsem az.Aki belelát egy család életébe,de valójában nem részese annak.Vagyis mindent szemmel követhetünk de az érzelmi töltet kimarad a repertoárból.Ahelyett fizetés van péntekenként:) Persze lehet nem mindenki éli meg így,ez most az én tapasztalatom,az én kicsit szomorkás hangulatom.Ami ma valószínűleg annak köszönhető,hogy mivel beszari vagyok,ma éhesen megyek aludni:) Nem baj,holnap új nap:) Új reggeli:)
Ja és jön Zoli,mert megyünk bankszámlát nyitni és megkérem,hogy hozzon szendvicset nekem.:)