Szeptemberi landolás Portugáliában

Utazás és érkezés Santa Maria da Feirába, Portugáliába:

A repülőút nem okozott nagy meglepetéseket, kivéve mondjuk azt, hogy ez volt az eddigi leghosszabb utam (6 óra) és adtak vacsorát rajta. Mondjuk mikor a fogadószervezetem előre megvette nekem a jegyem, arra a járatra amit én kiválasztottam, akkor nem jutott eszembe, hogy jelezzem nekik, hogy vegetariánus vagyok, igy a repülőn a főétel valami húsos volt krumplipürével (erdélyi lány vagyok, nálunk igy mondják neki, de a többi olvasó kedvéért: burgonyapüré. :) )

És fapados járatokon szocializálódott lelkem még meglepődött a térképes kijelzőn is.:)

Érkezés Portóba :)

Éjjel érkeztem meg Portóba, a fogadószervezettől Carla, a kapcsolattartóm, aki később a mentorom is lett, elém jött a Portói reptérre és autóval elvitt Santa Maria da Feirába, ami 3o percnyire van Portotól.

Itt ebben a kisvárosban van a fogadószervezetem irodája, és az EVS ház is, ahol 7-en lakunk január végéig, utána hárman.

A szállásunk:

 Ez itt az EVS ház (a közepső):

Az EVS házakról, szállásokról lehet jót is, rosszat is hallani, ez ország és fogadószervezet függő. De az én esetemben nagyon szép, rendezett, tágas és kényelmes házról beszélünk amely a 7 önkéntesnek kényelmes otthon, még úgy is, hogy január végéig két szobában ketten lakunk. Január végétől pedig csak hárman leszünk összesen. A régi önkénteseknek akkor jár le a 11 hónapjuk, a mienk július végéig tart.

A ház: 5 hálószobája van, egy nagy nappalija, nagy és jól felszerelt konyha ebédlője, 3 fürdőszobája,, garázsa, tárolórészlege, nyári és mosókonyhája.

A házban, a portugál átlagtól eltérően van fűtésrendszer. Ezért aztán később, november környékén kifejezetten hálásak voltunk! :) Mert nagy hidegek itt nincsenek, de a téli időszakban sok eső és erős szél és néha erős hidegérzet a jellemző. A külföldiekre. A helyiek egy szál semmiben flangálnak olyankor is...nem tudom, hogy birják.:)

A szobám amin január végéig egy Laurával, egy katalán lánnyal osztozom, igy néz ki:

A kép két szélén a két ágy lóg be.:) Mindkettőnknek van saját iróasztalunk, olvasólámpánk, éjjeliszekrényünk, és egy hatalmas beépitett szekrény is van a szobában ami az egyik falat teljesen elfedi, bőven elfér benne mindkettőnk holmija, sőt. :)

Megérkezés:

Carla elhozott a házba ami az elkövetkező egy évben az otthonom lesz. Ideadta a kulcsot, majd magamra hagyott. Fáradt voltam az utazástól, igy kicsit tartottam attól, hogy majd beszélgetnem kell a szobatársammal, meg ágyneműt keresgélni, meg szocializálódni ebben a késő esti órában, de nagy meglepetésemre, a szoba üres volt (Laura , átment egy másik szobába aludni erre az éjszakára) és az ágyam megvetve várta, hogy belezuhanjak és kipihenve fussak neki az első hetek kihivásainak, amelyekből lássuk be volt bőven.:)

EVS év kezdete Portugáliában

Összekötő rész a blogot régebben is követő személyek számára:
A legutóbbi Londoni kaland után, (amely 2012 decemberében ért véget) hazautaztam Nagyváradra és ott önkéntesként tevékenykedtem több gyermekotthonban is nyár végéig, 2013 őszétől 2015 őszéig egy helyi magán egyetemen dolgoztam ifjúsági referensi és alumni koordinátori funkcióban.

EVS év Portugáliában

Még 2015 nyarán megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék váltani és újra kicsit világot látni, új kihivásokkal szembenézni. Ifjúsági referensként volt alkalmam kapcsolatba kerülni az ERASMUS+ programmal, igy az Európai önkéntesszolgálat nyújtotta lehetőségekről is tudomásom volt. Adta magát, hogyha világot szeretnék látni, de a szakmámat is szeretném gyakorolni, viszont nincs időm és kapacitásom arra, hogy egy évre munkát keressek valahol külföldön, végleg kitelepedni pedig nem szeretnék, akkor ez a program pont azt nyújthatja majd amire szükségem van.

Mi alapján választottam országot?

Abban biztos voltam, hogy pihenő évnek is szánom az elkövetkezőt, tehát akármennyire is vonzódom az északi országokhoz, úgy gondoltam, most inkább egy délit szeretnék megismerni, olyat, ahol többségében szép az idő, van tengerpartja, és nem kell új ábécét megtanulnom ahhoz, hogy el tudjam olvasni a feliratokat ( itt Görögország kiesett ugye. :) ).

A listámon maradt Portugália, Franciaország és Spanyolország.
Portugáliáról gyakorlatilag semmit nem tudtam előtte, de volt egy becsipődésem, arra vonatkozóan, hogy nekem oda el kellene jutnom. Franciaország vonzott, de ott szinte az összes ajánlatban kértek alap francia nyelvtudást, ami nekem nincs. Spanyolországban pedig volt két ismerősöm is, ez jó alapnak tűnt.:)

Abban a periódusban, mikor én nézelődtem, kevés ajánlat volt ezekbe az országokba, és azok közül is kevés volt amely egy éves időtartamra szólt volna. Én pedig ki szerettem volna használni maximálisan a program nyújtotta maximális időtartamot. Aztán egyik nap, teljesen véletlenül egy facebook kommentben olvastam, hogy egy magyar lány volt fogadó szervezete s.o.s keres önkéntest egy évre Portugáliába, mert a projektjük két hónap múlva kezdődik és náluk megüresedett egy hely.

Gyorsan felvettem a kapcsolatot a lánnyal, és a portugál szervezettel is, interjúztunk párat, majd pedig jött a döntés, hogy mehetek hozzájuk.

A magyar küldőszervezetem a FIVE, a portugál fogadószervezetem pedig a Rosto Solidárió egyesület lett.

Az indulásig fennmaradó időben papirok beszerzése, nyaralás, albérletből való kiköltözés és munkaviszony lezárása zajlott.

Szeptember 6-án pedig felszálltam a Portóba tartó repülőgépre.

Az első hetek tapasztalatait a következő bejegyzésben fogom részletezni.:) Oda majd képeket is töltök fel.:)

Betörés+Playback=London

Tegnap előtt  pár fickó kirabolta a hozzánk nagyon közeli bevásárlóközpont ékszerüzletét.Nagyon cselesek voltak mert motorral mentek be az épületbe és ezáltal nagyon gyorsan tovább is tudtak állni, a motort letették arrébb és a maszkjukat levéve metróval eltüntek.Egy egész ügyosztály dolgozik a megtalálásukon, mivel 2 millió font értékű Cartier ékszereket raboltak...

Most,hogy a hét legdrámaibb eseményén túl vagyunk megosztom veletek,hogy

 Tegnap Este Playback előadáson voltam Londonban:)

......Hihetetlenül élveztem...!!!:):):)

Kár,hogy havonta csak egyszer lesz...


Alig várom a következőt.:)

Véletlen egybeesések:)

Tegnap este Finchleyben,ami a hozzám legközelebbi városnegyed,két magyar lánnyal találkoztam,akikkel a csoportozás részleteiről beszélgettünk.Miután minden részletet egyeztettünk,elindultam hazafelé.Egy ideig vaccilálltam,valyon busszal menjek-e vagy inkább gyalog.Végül a séta mellett döntöttem.

El is indúltam hazafelé,kezemben egy csomag chipsszel,amikor egyszer csak szembe jött velem három japán csoporttársam a nyelviskolából.

Nagyon meglepődtünk és megörültünk egymásnak.Furcsa volt,hogy pont ezen a vársorészen találkozunk,hiszen egyikünk sem itt lakik:)

Mondták,hogy épp az egyik srác búcsúbulijába tartanak és meginvitáltak engem is:)

Két másodperces gondolkodás után igent mondtam és kacagva továbbmentünk.

A búcsúztató az egyik pubban volt.

Tetszett a hely,örültem,hogy találkoztam a többiekkel és nagyon vidáman telt az este.

A beszélgetések egyik fele japánul a másik fele a kedvemért angolul történt (vicces es,tudván,hogy egyikünknek sem ez az anyanyelve)

Élveztem a társaságukat,pedig talán negyedjére láttuk egymást ezen az estén,és kifejezetten más kultúrából érkeztünk,mégis jó volt.Laza voltam.Nem éreztem elvárásokat,csak könnyedséget:) 

Kedvelem a japánokat:) 

No meg arról se feledkezzünk meg,hogy rövid nyelvleckét tartottunk egymásnak az anyanyelvünkböl,és  mindezt angolul..:) Na ez az igazi multikulti:)

Kis lépés-nagy lépés:)

 Ma a testvéremet sikerült rávenni,hogy regisztrálja magát skype-ra.Ez első lépésre nem tűnik nagy dolognak..de ismerve őt...AZ:)

...és beszéltünk,legalább egy órát:) Mindenfélét mesélt és vicces volt és okos,mint mindíg, az én nagy testvérem:)

...és megnyugodtam ettől.

Kezd helyreállni a világ a tegnapi hurrikán után.Még fel kell takarítani a romokat,de lehet folytatni az életet:)

Ja..és ma a host anyukám mikor hazajött,mosolyogva mondta,hogy van egy meglepetése számomra...mégpedig vegetariánus sushi..:) És tényleg az:)

Utána pedig egy csomót beszélgettünk a konyhában.
Ennyit a nagyon megbízható és objektív emberi érzékelések helyességéről (utalok itt a tegnapi kitörésemre a családdal kapcsolatban).


....

Ma késő este,a nap méltó zárásaként kaptam egy levelet egy kedves barátomtól,aki rendszeres olvasóim közé tartozik:)
Azt szokta csinálni,hogy mindíg reagál,az itt a blogban leírtakra.Most is ezt tette,nagyon kedvesen és bátorítóan! A levél csatolmányai között volt egy dal,amitől megint jól meghatódtam..:)szóval ezt meg is osztom veletek:

És a host anyuka is átküldött pár fénnyképet a gyerekekről emailben,a mai beszelgetésünk kapcsán.


Kicsit olyan ez az egész,mintha csak egymást felülíró érzéki csalódások tömegében élnék...ami egyik nap szörnyű,arról a következő napon bebizonyosodik,hogy nem úgy van...mintha csak azt kellene tudatosítanom,hogy semmi sem fekete és fehér,vagy végleges és megváltoztathatatlanúl meghatározott!

Kedves Fennvaló,köszönöm a tanításokat!:)

Kiegészítés: Laura :) aki az én nagybetűs barátom:) na ő ezzel a dallal kivánt nekem Boldogságos és jókedvű napokat:)

 Most nem vagyok benne biztos,hogy örülni fogsz,hogy kiírtam a neved,de a hírnév árnyoldalaival is szembe kell nézned,ha Harry hercegre fáj a fogad:)

Mélypont

Tegnap este ért utól,az ittlétem abolszút érzelmi mélypontja.

Ami szomorúság elégedetlenség,keserűség és nem utolsó sorban önsajnálat felgyült bennem az utóbbi időszakban,az egy összesített támadást intézett ellenem.

Egy nagy erejű keserűség-bombát dobtam le saját magamra.

Minden benne volt:

-az,hogy a fogadó családom a korrektség legmagasabb szintjeit megszégyenítő módon kezel,ámde emögött olyan közönnyel viseltetnek irántam,hogy az megrémiszt.Mint egy megfelelóen karbantartott munkagép,

-az,hogy megéreztem a felnőtt és ingergazdag közeg hiányát,

-az,hogy nem tartom magam elég felkészültnek ahhoz,hogy elkezdjem a csoportmunkát,annak ellenére,hogy a lányok már várják,

-az,hogy hiányzik a testvérem és félek,nem-e haragudott meg rám olyannyira a nyáron,hogy már nem fog velem szóbaállni,

-az,hogy olyan egyedül vagyok itt,mint a kisújjam,hiába találkozom az új ismerősökkel rendszeresen,

az,hogy "töketlen vagyok" mindenhez,az egész élethez.

Ez mind kiborúlt...

...és jó nagy része rázúdult Simonra.

Aki,(nagy ölelés érte) nagyon jól viselte.Sőtt segített is a kikászálódáshoz szükséges első lépcsőfokokra felállni...

Ott viszont egyedül maradtam.Egyedül.Mindíg ez a visszatérő motívum.A viszonyulásom az egyedülléthez ambivalens.Mikor minden rendben,tökéletesen élvezem,mikor elkeseredek,akkor hirtelen egy fenyegető mumussá válik,elő bizonyítékaként az életképtelenségemnek.

Valyon mindenki olyan egyedül érzi magát a világban mint én? Nem arra gondolok,hogy nincsenek körülöttem-velem, értékes emberek,hanem arra,hogy belül vagyok egyedül.A belső magány ez,ami igazából nem is mindíg magányos érzés,hiszen legtöbbszörr teljesen egyértelmű és világos és átlátható,csak mikor kibillenek az egyensúlyomból,akkor félelmetes forgószéll jelenik meg,és mintha egy tölcsérben lennék,úgy csúszok le a bennem lévő bugyrokba,amely út fájdalommal és önsajnálattal van kikövezve.

Szerencsére,mindíg eljön az a pillanat,hála tanítóim munkájának,hogy megrázom magam és azt mondom: Elég lesz!

Ebből,most elég ennyi,ebből ki kell mászni sűrgősen,hiszen ez nem a valóság,hanem egy  illuzórikus tudatállapot,amiben nem akarok benne maradni!

Tegnap este sem történt ez másképp: arra jutottam,hogy egyedül kell legyek? Jó akkor úgy leszek! Meddig? Addig? Jó,akkor addig! Közben tehetek valamit ami előrébb visz? Igen,tehetsz,de csak ezt a két dolgot.Erre van engedélyed.Jó,akkor azt fogom csinálni...

Pont.

Így aludtam el.

 

Angol óra

Szeretek angol órákra járni:)
Nagyon mozgalmas és érdekes:) Igazából  kikapcsolódok olyankor:) Lehet a csoport nem a legerősebb kiejtés terén és beszédeben is én vagyok bátrabb,de ők meg kifejezetten jók a nyelvtanban amiben pedig én eddig nem mutattam túl sok fejlődést:)

De ez majd mostantól megváltozik:) Mert elkezdtem felfedezni a csoportban végzett gyakorlatok által néhány logikai összefüggést a szabályok között és ez erősen megkönnyíti az megértést és az alkalmazást is:)

Lehet a végén tényleg megtanulok rendesen,szépen angolul? Juhéééé:)

Ma kiderült,hogy a csoportban van még egy német lány is Berlinből,Josephinnek hívják.Általa már erősebb a szőke kék szemű lányok tábora a csoporton belül:)

A nevemet a japán csoporttársak továbbra sem tudják kiejteni.Azt hiszem nincs nekik Zs hangjuk.:) ezért inkább Susan maradok:)



Angol nyelvterületen nem hiszem,hogy valaha is ki fogják rendesen ejteni a nevem:) Lehet át kellene álljak a második nevem, a Vera használatára:)


Ja,jó hír:egy másik au pair el fogja adni nekem a gyantázó készletét...szóval vége a szőrszálhasogató korszakomnak:) Éljen:)

Az itteniek öltözködéséről szeretnék még írni kicsit.
Lenyűgöz az itteni divat.És most nem arra gondolok,amit az újságokban lehet látni,hanem amit a metróban és a boltban és az utcán és az angol tanfolyamon:) Szeretem azokat az  egyszerűen nagyszerű összeállításokat amelyeket itt látok.

Jellemző,hogy sok ruhát,szoknyát,rövidnadrágot hordanak harisnyákkal és cicanadrággal.Ehez párosúlhat félcipő,csizma,szandál,no meg az elmaradhatatlan angol kabátka:)

És akkor ezeket variálják.De izlésesen és vidáman.

Emlékszem kiskoromban is ezek után a ruhák után vágyakoztam.

Szeretném hasonló darabokkal felújítani a ruhatáramat.De ez csak akkor valósúlhat majd meg,ha nem fogom az összes pénzemet angol nyelvtanfolyamra költeni:) Ez pedig még messze van:) Addig ruhakoplalást rendeltem el magamnak:)


Otthon,azért más hatások érvényesültek a divatban is,meg mentalitásban is.Az a másság ami jellemző Romániára,az minden területen érezhető volt.

Itt Londonban ugyanígy van: aminek megnyilvánulási formája az udvarias viselkedés,annak egyik másik aspektusa  jelenik meg az öltözködésben.


Örülök,annak,hogy itt lehetek:)